Az első bejegyzésben már megtudtuk, hogy a világban mára már sokminden hibriddé vált, többek között a hadviselés is. Szó volt arról, hogy ebben mekkora nagy szerepe van a médiának, hiszen ahhoz, hogy egy háborút meg lehessen nyerni, az emberek szimpátiáját is meg kell nyerni. A régi propaganda technikák pedig ma is ugyanolyan jól működnek, viszont az internet és a közösségi oldalak használatának elterjedésével sokkal könnyebben tudnak érvényesülni.

Propaganda 2.0 – Az új kihívások kommunikációja

      Az internet mindennapivá válása előtti konfliktusokban legelőször még csak igen szűkös lehetőségek álltak propaganda szolgálatában. Először csak az újságírás, a plakátok és röplapok voltak jelen, amik a kommunikáció elég egysíkú csatornái. A rádió megjelenésével már szélesült ez a csatorna, hiszen az előadásmóddal, a különböző beszédtónusok és hanghatások használatával máris könnyebben lehetett közel kerülni az emberekhez. A televízió elterjedésével már vizuális ingerek is érték a befogadó közönséget, látványos és megvágott felvételek jelentek meg a minél erősebb hatás elérése érdekében. Emellett a globalizáció kezdetével már a nemzetközi lefedettség is megvalósult

      Aztán jött az internet. Mára már természetessé vált, hogy szinte mindenki használja, alapjogunknak tekintjük az internetelérést. Az online hírportálok elkezdték kiszorítani a hagyományos újságokat, naponta nézünk YouTube videókat és gyakran hallani, hogy aki nincs fenn Facebookon, az nem is létezik. A hírközlés multimédiás és interaktív lett, két kattintásba kerül hogy bárki tartalmat generálhasson és utána ezt terjeszteni kezdje. Így hihetetlen sebességgel tudnak terjedni a hírek a világ történéseiről – de az álhírek ugyanilyen gyorsak és egy-egy esemény más nézőpontból való közvetítésével változtatásával könnyűszerrel lehet az embereket manipulálni.

A tweetelés művészete – Három példa az elmúlt öt év konfliktusaiból

      Arab tavasz – A 2010-2011-ben több arab államban kirobbant kormányellenes tüntetéssorozat Tunéziában kezdődött. A résztvevők a Facebook és a Twitter felületein közvetítették a tüntetések állását, percről-percre lehetett követni és ezeket a közösségi oldalakon szerveződtek a demonstráló csapatok is. Könnyű volt rövid idő alatt sok embert elérni és aktuális információkkal tájékoztatni, ez pedig hatalmas tömegeket mozgatott meg.

      Euromaidan – Mind a 2013 novemberében kezdődött Euromaidan néven elhíresült demonstrációknak, mind az utána következő Kelet-Ukrajnai konfliktusnak fontos része volt a közösségi média. A tüntetők ezen keresztül kommunikáltak a világgal, később pedig a Luhanszki és Donyecki Népköztársaság szakadárjai is kihasználták ezeket a lehetőségeket, rengetek videót készítettek a háború menetéről, amiket Youtube-on közzétéve próbáltak népszerűséget szerezni.

      ISIS – Az Iszlám Állam terroristái már profin alkalmazzák az internet adta lehetőségeket. Itt tesznek közzé elborzasztó videókat a túszaik kivégzéséről, itt toboroznak tagokat és ezen keresztül adnak le fenyegető üzeneteket vagy vállalják a felelősséget a megtörtént terrorcselekményekért. Emellett napjainkban a terrorszervezetek pénzbeli támogatása és a feketepiac is már az interneten zajlik.

            Ezeknek a hátterét bővebben majd egy-egy bejegyzésben olvashatjátok, mert szeretném részletesebben, példákkal bemutatni, hogy melyik fél hogyan használja ki a számára adott lehetőségeket és eszközöket – a Facebookot, Twittert és YouTube-ot. A következő  bejegyzésekben szó lesz a „mém-háborúról” és a magyar helyzetről is, úgyhogy akit érdekelnek ezek, kövesse figyelemmel a Kibic-blogot! :)

A cikk a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozat előtt íródott. Az azóta felgyorsuló nemzetközi összefogásra és együttes csapásmérésekre, illetve az IS ezt követő pozícióváltására a cikk még nem reagál.

Mi is az „Iszlám Állam“? Honnan jöttek, és mik a céljaik? Hova lett minden politikus kétezres évek eleji mumusa, az Al-Kaida? Cikkemben az IS[1]-ről, tevékenységéről, és szervezetéről is megpróbálok röviden szót ejteni. A szervezet felépítése, működése és ideológiája, vagy akár az iszlám vallás vagy szélsőségeinek bemutatása egy-egy külön cikket érdemelnének, azonban most inkább csak egy kis betekintést szeretnék nyújtani a témába.

Ez valami ismeretlen, kalandos dolog…

Nem egészen, bár az igaz, hogy a terrorszervezet létrejöttének pontos körülményeiben a kutatók sincsenek azonos állásponton. Az elődszervezetek kialakulását a különböző elméletek körülbelül 1999 és 2005 közé teszik. Az viszont biztos, hogy egy iraki csoportjuk, amely leginkább a helyi viszonyok szétzilálására koncentrált, már 2006-ban megalakult. Az ő feladataik leginkább emberrablásokból, merényletekből, és úgy általában az állam szervezett müködésének megzavarásából állt. 2013 környékén aztán kiterjesztették tevékenységüket Szíriára is, amely nevükben is megjelent. 2014. júniusában aztán a szervezet vezetője Abu Bakr al-Bagdadi nagyot gondolt, és kihirdette a világméretű kalifátus létrehozásának célját: így lett a szervezet neve Iszlám Állam, miután kivették belőle a Szíriára es Irakra utaló szavakat. A kalifátus a világ minden muszlimja fölött vallási fennhatóságot követel, és a világ muszlimok által lakott régióinak jelentős részét fennhatósága alatt szeretné tartani. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa mellett még számos ország egységesen terrorszervezetté nyílvánította őket, még szervezettségük korai szakaszában.

Az Iszlám Állam által elfoglalt városok (pirossal), és az általuk felügyelt területek (szürkével), 2015 nyarán. Forrás: http://www.stuttgarter-nachrichten.de

De hol az Al-Kaida?

Ahogy növekedtek, egyre nagyobb szerepet vállaltak Szíriában az Assad-kormány ellenes felkelésekben. Még a radikálisok között is a legradikálisabbnak számítottak, emellett tagjaikat a többi lázadó csoporttól „csenték“. Rövidesen kaotikussá vált a helyzet , szakadást és vitákat okoztak, mígnem kezdték már lassan a térség addig legerősebb terrorszervezetét, az Al-Kaidát is hátráltatni. Gyengülni kezdett az Al-Kaida úgymond sziriai szárnya az an-Nuszra Front, vagy a Szabad Szíriai Hadsereg is. Ezen szervezetek sok harcosa átpártolt, vezetőiket likvidálták, és gyakoriak voltak az egymásközti fegyveres összecsapások is. Ettől még persze az Al-Kaida létezik, de éppen pozíciót cserélni látszik a két szervezet: Az Al-Kaida fokozatosan visszaszorul a nemzetközi terrorizmus színteréről (amelyet azért minden erejével igyekszik megtartani, lásd Charlie Hebdo ellenes merényleteiket), míg az IS egyre véresebb akciókat szervez immáron európai polgárok ellen, nem ritkán Európa területén is.

Szervezettség, ideológia? – Mikor-hogy

A terrorszervezet harcosai még a Szíriai terjeszkedés előtt leginkább iraki szélsőségesek voltak. A szíriai szerepvállalással azonban rohamosan nőni kezdett a külföldi harcosaik száma is, napjainkban pedig nem ritka az sem, hogy egy-egy európai vagy amerikai állampolgár csatlakozzon hozzájuk. Sokuk fiatal, akik otthon nem voltak képesek beilleszkedni, ezért könnyen fanatizálódhatnak. Az IS szabályzata nem túl konzekvens a szövetségesi témában (sem): az iraki szárny még a nem iszlám erőkkel együttműködést is megengedi, a szíriai viszont ezért hitehagyással vádolja azt, aki ilyesmivel próbálkozik. Ideológiájuk hasonló az Al-Kaidáéhoz, mégis úgy tűnik, az IS jobban formálja katonai céljai érdekében a szabályait. Gond nélkül válhat például valaki hitetlenné szemükben, ha ez áll aktuális érdekükben.

Alapelvük a fegyelem, ez hatja át leginkább az egész működést. Minden parancs legfelülről indul lefelé, nincsenek egyéni kezdeményezések vagy magánakciók, a békés lakosság félelemben tartása, a rablás és a brutalitás viszont pénzjutalmat ér. Az ideológiát és a pénzt a vezetőtől, azaz a Kalifától kapják, az egészet egy szoros egymásrautaltság jellemzi. Ideológiai alapjuk a Salafi dzsihádizmus, amelynek lényege, hogy csak egy törvényes hatóság tudja felvállalni a dzsihád vezetését, valamint, az iszlám társadalom "megtisztítását". Ennek a hatóságnak tartják ők magukat, és most eszerint cselekszenek.

A Baalshamin-templom megsemmisítése 2015. augusztus 25-én, Palmyrában. Fotó: © Social Media/Reuters

Az egyéni harcosok személyes, morális felelősségét sokszor felmenti saját maguk számára az a tudat, hogy a jó, a hit érdekében cselekszenek, ez vezeti őket a harcok során, ami miatt egészen elvakulttá, fanatikussá válhatnak, hiszen csak a cél lebeg a szemük előtt: az iszlám teljes megtisztítása a „hitetlenektől“, és egy kalifátus létrehozása ilyen, kizárólag vallásilag és erkölcsileg „megfelelő“ emberekkel. Ez a felsőbbrendűségi érzés bármilyen cselekedetüket szentesítheti, így lényegében az ellenfeleikkel bármit megtesznek, amely tetteket aztán egyben fel is használnak a világ megrémisztésére, erejük propagálására, gondoljunk csak a lefejezéses-véres fenyegető videóikra, amelyeket előszeretettel tesznek közzé az interneten. Ez a gondolkodásmód azonban táplálja a köztük levő összetartást és együttműködést, hiszen a hatalom minden szinjte megkaphatja azt, amire vágyik.

Jól felépített rendszer – de miből él?

Bűnözésből. Leginkább. A morális szabályokat teljesen felrúgva, nagyjából mindenféle törvényellenes cselekedetből, kicsit a maffiaszervezetekhez hasonlóan. Aztán a pénzt visszaforgatják a harcokra. Olajkereskedelem, bankrablás, szervkereskedelem, gépjárműlopás, emberrablás, védelmi díjak, csak néhány példa. Komoly kábítószer-csempész hálózatot is működtetnek, leginkább az afgán heroint szokták Európába juttatni. Az utóbbi időben pedig igyekeznek a menekülőkből is hasznot húzni, egy-egy családot készek akár Törökországba is elutaztatni néhány ezer dollárért. Hadi eszközeiket ezekből a pénzekből tudják finanszírozni, de nagyobb mennyiségben inkább  a hadiraktárak elleni támadásaik során szerzik be őket. A nagyjából 90ezer km² (Magyarország területe: 93000km²...) általuk részleges vagy teljes felügyelet alatt tartott területre, és 10 millió emberre nagyjából 2 milliárd dollár kiadás jut (2015).

Fotó: ©Reuters

Akkor mi lesz?

Az Iszlám Állam egyik oldalról erősnek, és befolyásosnak próbálja magát mutatni, de másik oldalról azért sok belső probléma és konfliktus feszíti. Egy valódi megoldás Irak és Szíria belső rendjének helyreállítása lenne, ahol elvesztené pozícióját a szervezet. Nem egyszerű viszont a nemzetközi koalíció felállítása, hiszen minden szereplő különböző, saját érdekei szerint igyekszik cselekedni: a problémát pedig még komplexebbé teszi Oroszország friss beavatkozása, ezzel pedig nagyon megkeverték most a paklit. A lényeg, hogy ha egy országban sikerül fenntartani a rendet, a kormány a helyén, és rendelkezik is tényleges hatalommal az adott állam területén, akkor ott az Iszlám Állam nem juthat egykönnyen fontosabb szerephez. Röviden tehát a kulcs az adott régió biztonságának fenntartásában rejlik: mint mindig.

[1] ISIS/ISIL/Daesh/IS/IÁ? – A sokszoros névváltoztatás, illetve nyelvi különbségek miatt létezik ennyi elnevezése, és természetesen nem egy, az eredeti fogalomnak megfelelő államként kell elképzelni, ez csupán a szervezet neve.

Az elmúlt néhány évben sokszor hallani a hibrid kifejzést. Legyen az autó, kórokozó vagy hadviselés: minden „hibriddé vált“. Cikkemben most a hibrid hadviselést fogom bemutatni, és egy kis betekintést nyújtani abba, miért is okoz akkora kihívást az ezzel szemben való fellépés.
 

Egyáltalán miért jött létre egy kevésbé konvencionális hadviselésforma?
 

Ez csupán a hadviselés módjának alkalmazkodása a megváltozott geopolitikai helyzethez. Egyébként a hibrid hadviselés eszközeit, ha nem is mai értelemben, már az Orosz Birodalom idejében is előszeretettel alkalmazták egyéb államok meggyengítésére, hogy majd ott nagyobb befolyásra tehessenek szert. De emellett számos történelmi példa akad, amelyek lépésről-lépésre segítették a mai formájának kialakulását. A hibrid hadviselés eszközeinek első feltűnése jelenkori értelmükben 2006 körülre, a libanoni háború időszakára tehetők.

Haret Hreyk, 2006. augusztus 25., Fotó: ©2006 Derek Henry Flood

A bipoláris világrend összeomlása (azaz a két szuperhatalom –az USA és a Szovjetunió - és ezek világnézeteinek versengése a negyvenes évek végétől egészen a vasfüggöny lehullásáig) egy teljesen új helyzetet teremtett a világpolitikában. A sakkjátszmából végtére is kiesett/kilépett az egyik szereplő, de nem volt más, aki a helyére léphetne. Eközben az előtte eltelt évtizedekben folyamatosan függetlenné váló gyarmatok helyén stabil és kevésbé stabil, új államok jöttek létre. Ez magában hordozta konfliktusok kialakulásának lehetőségét. Folyamatosan kerültek előtérbe a nem állami szereplők (terrorszervezetek, felkelőcsoportok, stb), és jutottak egyre nagyobb szerephez, azáltal, hogy az adott ország elégedetlenjeit szólították meg. Őket pedig nem volt nehéz: mint ahogy általában ilyenkor, a frissen létrejövő országokban az eufóriát hamar a kiábrándultság váltotta fel. Ha ehhez adódik egy gazdasági gyengélkedés, szárazság, túlnépesedés, vagy az előzőleg a gyarmatósító által elnyomott, ám nagyon is jelenlevő problémák felbukkanása, a következmény hamar láthatóvá válik. Polgárháborúk alakulhatnak ki, az elégedetlenkedők pedig új hatalom kezébe szeretnék adni országuk sorsát. Akik bizony valószínüleg már nem állami szereplők lesznek, mivel többségében ezen országokban nem működött/működik jól a demokratikus rendszer, nincs (vagy nagyon gyenge) az állami vezetés parlamentáris alternatívája.
 

Messzire mentünk – Hova vezet ez?
 

Egyszerűen: az úgynevezett 4. generációs hadviselés formáinak megjelenéséhez.

Érthetően: kicsit megfordult a játszma. A hatalomért versengők már nem csak a hatalmat kell, hogy megszerezzék, hanem az emberek kegyeit is. Minnél több a támogatójuk, annál legitimebbnek tűnhetnek,  ezáltal pedig sikeresebben tüntethetik fel magukat a hatalom jogos követelőjeként. Ha megnézzük például a 2014-es évben folyamatban lévő háborúkat és válságokat, láthatjuk, hogy ezek túlnyomó többsége nem államok közötti konfliktus: vagy polgárháború vagy helyi/regionális konfliktus. Ezek természetesen az adott régióban is borzasztó pusztítást és szenvedést képesek okozni, mégis a lakosság sokkal kisebb részét érintik közvetlenül, mint a régi, nagy, államok közötti háborúk. Itt már nem működnek az egész lakosságot megmozgató szólamok, például, hogy „Csatlakozz, mert a hazádnak szüksége van rád!“. Vagyis, ha úgy vesszük nagyon is működnek, csak modernebb értelemben: az új cél az emberek befolyásolása, az információk fegyverként való felhasználása, vagy a társadalom polarizálása.

Az internet például megfelelő terep ehhez: befolyásolt weboldalak, fizetett kommentelők, propagandavideók: elárasztják velük a célközönséget. Ha pedig nem hiszed el? Akkor nem is szereted igazán a hazádat. Komoly nyomásgyakorlási potenciál van ezekben az eszközökben. Egy egész társadalom mindenképpen megosztható velük, de ahogy láthatjuk talán egy egész világ is. Vitákat generál, és már egyáltalán nem lesz olyan egyértelmű, kinek is van „igaza” az adott konfliktusban, ki milyen szerepet játszik, vagy mi a tényleges célja. Ezen hatalomra törő csoportok a fejlett technológiákat innovatívan alkalmazzák: a Twitter, a Facebook, és a Youtube is megkerülhetetlenné vált: az átlagpolgárnak pedig egy feladata maradt: tegyen igazságot, és határozza el magát az egyik oldal mellett. Lehetőleg amellett, aki tényleg a hazáját képviseli.

Kép: ©Aarons Werken

Az információs hadviselés persze csak egy része az egész hadműveletnek: a konfliktusok tartós fenntartása az ellenség politikai akaratának megtörésére éppen úgy fontos szerepet kap, mint a bűnőzés, és terrorista merényletek végrehajtása (Nem feltétlenül csak a szó gyakran használt értelmében vett terrorista akciókra gondolok itt, hanem az állam rendje ellen elkövetett bármilyen erőszakos cselekményre.) Ezzel hosszútávon biztosítottá válik az adott állam instabilitása, ami indokolttá teszi a nem állami szereplők fennmaradását, vagy esetleg a háború megfordítására segíthet időt nyerni.

És akkor még csak a fenyegetések egy részéről beszéltem.
 

Védekezés? – Támadás!
 

Lehetséges megoldások persze vannak. Az, hogy a hibrid fenyegetések teljes spektrumára kell manapság felkészülni szinte klisé. De mi ellen készülnénk fel, ha annak a valaminek igazából kézzelfogható definíciója sincs? Nehéz beleírni a könyvekbe, nem lehetséges megtanítani a konkrét, helyes ellenlépéseket. Van néhány fontos pont, amelyeket azonban igyekeznek beépíteni a mindenkori ellenstratégiába: ilyen például az ellenség terveinek korai feltérképezése, vagy a lakosság „elleninformációval” való ellátása vagy ellenőrzése. Ez azonban nehéz: a lassú döntéshozatal, rugalmatlanság, és az innovációk hiánya mind-mind hátráltatja egy igazi módszer létrejöttét, amely megfelelő kihívója lenne az ilyen típusú hibrid támadásoknak. Tehát egyelőre úgy néz ki, jobb ötlet a hibridségre hibridséggel válaszolni, és az összes szereplőnek felkészítenie hadseregét az ilyen típusú kihívásokra, mert a közeljövőben nem várható a „visszaállás” a konvencionálisan vívott háborúkra.