Az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Baghdadinak nem ez az eredeti neve, hanem az iszlám vallás első kalifája után vette fel. De milyen tartalma van egy ilyen névváltásnak?

Magad vagy a neved
Vegyünk most néhány egyszerű dolgot az ember nevének fontosságáról. Ez az, ami megkülönbözteti másoktól, ezen szólítják, ez az első dolog, amivel meghatározza önmagát. Az jelöli, az jelenti az embert, ahogyan hívják. Ugyanígy a viselője által rengeteg jelentéstartalom tud kapcsolódni egy névhez, ami azután már önálló fogalomként él tovább. Gondoljunk csak például Adolf Hitlerre, akinek a neve egyből kellemetlen érzéseket kelt bennünk és negatív dolgokra asszociálunk.

Számos emberről tudunk, akik nem az eredeti születési nevükön vonultak be a történelembe. A névváltoztatásnak különböző okai lehettek, épp ugyanúgy, mint manapság: valaki családi okból változtat, valaki szeretne „eltűnni a figyelő szemek elől”, valaki pedig csak egyszerűen nem érzi azt, hogy illene rá, amit születésekor adtak neki. Történelmi példának megnézhetjük Joszif Sztálint, akinek vezetékneve Dzsugasvili volt, majd felvéve a kemény hangzású, acélra utaló jelentésű Sztálin nevet elhagyva grúz identitását a szovjetek vezetője lett. Vagy német oldalról mondjuk nézzük meg Willy Brandtot, eredeti nevén Herbert Frahmot. Ő a második világháború után Németországba visszatérve fel is vette a korábban csak mozgalmi nevét – így lett Willy Brandt.
 

Abu Bakr – Az igaz kalifa
Induljunk messziről, Krisztus előtt 632-től. Az iszlám tanításai szerint Mohamed prófétának a halála után nem volt kijelölt utódja, így a négy hozzá közel álló ember, a négy kalifa között kellett dönteni. A választás végül Abu Bakr, Omár, Oszmán és Ali közül Abu Bakrra esett. Többek közt hozzá fűződik a mezopotámiai és szíriai hódítások megkezdése, illetve a beduin törzsek lázadásainak leverése. Már életében is „Az Igaz” néven emlegették. Abu Bakr azonban csak két évig lehetett kalifa. Kalifává avatásakor is öreg volt már, rá két évre pedig megbetegedett és hamarosan elhunyt. Valószínűleg természetes okokból történt ez, de egyes történetírások szerint megmérgezték.

Megítélése igen eltérő a síita és a szunnita irányzatban. A síita hagyományban több tette miatt is gyávának tartják, emellett úgy gondolják, hogy elvette a trónt a negyedik kalifa, Ali elől, hiszen Mohamed halála után neki kellett volna következnie. A szunniták ezzel szembe nagyra méltatják Abu Bakr-ot, az igaz kalifát, aki harcaival szilárdította meg a friss kalifátus fennmaradását.

 
Abu Bakr al-Baghdadi – A véreskezű kalifa
Most pedig vissza a jelenbe. Abu Bakr al-Baghdadi, az Iszlám Állam vezetője (kalifája) az Ibrahim Awad Ibrahim al-Badri nevet kapta születésekor. A név, amin ismertté vált tehát egy felvett név, ami ilyen módon tevődik össze: Abu Bakr – az iszlám első kalifájának neve, al-Baghdadi – Bagdadból származó. Ibrahim kalifaként is ismert, de ezzel a névváltással visszatér az első hivatalosan is muszlimként elismert férfi tiszteletéhez.

Ahogy azt írtam, Abu Bakr kalifa a szunniták körében örvend nagy tiszteletnek, az IÁ vezetője pedig ezt az irányzatot követi, maga a szervezet is egy szunnita dzsihádista mozgalom, ami főként keresztények és a síita iszlám követői ellen alkalmaz brutális erőszakot. Mivel az Iszlám Állam csak a nevében állam – nem működik hagyományos államként és nemzetközileg nem is fogadják el annak, valójában Abu Bakr al-Baghdadi is csak névlegesen kalifa. Ezzel mondhatni hasonlóvá válik a név eredeti viselőjéhez, akit a síiták csak puccsistaként könyvetek el, nem pedig törvényes kalifaként.

Abu Bakr al-Baghdadi esetében tehát példakép követő névváltoztatásról beszélhetünk. Azzal, hogy felvette az iszlám első kalifájának nevét, kifejezi a tiszteletét mind vallási irányban, mind pedig a történelmi érdemek felé. Szó van arról is, hogy hasonlónak érezheti magát Abu Bakrral, illetve szeretné az ő útját követni. Ez a hagyományokhoz való ragaszkodás megnyilvánul például az eredeti, szigorú vallási tanítások követésének erőszakos bevezetésével. Néhány elemző már párhuzamot is vont a terrorista vezető és a kalifa lépései között.

De igaz-e a „Nomen est omen” mondás, miszerint a neved a sorsod? Vajon az vár a terrorista kalifára is, amit a neve sugall?

Sokszor előkerül érvként az Iszlám Állammal (vagy bármely lázadó csoporttal) kapcsolatban, hogy velük szemben kizárólag a konfliktusos út járható, velük tárgyalni nem lehet. Ezt a 17. századi európaiak is leginkább így gondolták, mikor a Török Birodalom fenyegette országaikat. Most azonban bemutatok egy történetet, ahol ennek ellenkezőjét bizonyították be a zaporozsjei kozákok.

A történet az orosz-török háború idején játszódik (1676-81), amely Oroszország és az Oszmán birodalom háborúja, fő hadszíntere pedig Ukrajna volt.

A kozákok hetmanja (fejedelme) Petro Dorosenko volt, és egykor a lengyel király pártján állt, de aztán átállt a török szultán oldalára, akinek felajánlotta, hogy Ukrajnát török uralom alá veti. (Ukrajnát még 1667-ben kettéosztották az oroszok és a lengyelek, a Dnyeper folyása szerint a bal oldalon levő ukrán területek, a fővárossal Kijevvel orosz uralom alá kerültek, a másik, a Jobbparti Ukrajna maradt a lengyel király kezében) . Leginkább azért állt át, mert szerette volna a kozák területeket egyesíteni, és ehhez az oroszokkal szemben jó szövetségesnek tűntek a törökök.

Ezért a szultán IV. Mehmed elindult a lengyel és az orosz Ukrajna meghódítására.

Előzmény:

Az 1672-76-ban volt már egy török hadjárat, amely azonban lengyel visszafoglalásokkal, majd győzelemmel zárult, így a törökök kénytelenek voltak irányt váltani és az oroszok fele fordulni Ukrajna megszerzéséért. A lengyel-török háborúk végső szakaszát lezáró 1676-os Żurawnoi békével a törökök elveszítettek minden addigi hídfőállást a lengyelek uralta ukrán területeken (Kamenyec-Podolszk), ezzel lehetetlenné vált a törökök számára a Lengyelország felől való támadás: maradtak a kozákok által lakott vidékek. Dorosenko hetmanhoz azonban nem állt oda minden kozák, többen a lengyel királyhoz hűségesek maradva harcoltak a törökök ellen.

Ilya Repin festménye 1880-91-ből: A zaporozsjei kozákok válaszlevele

A levélváltás

1675-ben levél érkezett a kozákokhoz egyenesen IV. Mehmed török szultántól, amelyben megadásra szólítja fel őket. Ez akkoriban bevett szokás volt, egy-egy hadjáratot levélváltások előztek meg, megadva a lehetőséget a harc nélküli területszerzésre.

A levél így szólt (Ráth-Végh István A könyv komédiája c. könyv alapján)

,,Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyőzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jézus Krisztus sírjának megingathatatlan őre, magának Istennek bizalmasa, a muzulmánok reménysége és vígasza, a keresztények megfélemlítője és nagy védelmezője, megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem, mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal sem merjetek nyugtalanítani.
Törökország Szultánja, IV. Muhammed."

A kozákoknak több se kellett, postafordultával megküldték a választ, nem figyelmen kívül hagyva őfelsége minden egyes titulusát sem (oroszul jobban hangzik, rímelnek is a sorok, és áthallások vannak benne) :

„ A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!
Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vízen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat. No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen,​ az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.

Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg.”

És valóban, abban az évben nem is indult háború, bár ennek nem sok köze volt a levélhez: időközben pestisjárvány tört ki az Oszmán Birodalomban, amely lefoglalta az uralkodót egy időre. Az információáramlás viszont nem volt az igazi, így a hadüzenet megérkezett a kozákok fele: ennek az eredménye az lett, hogy ott állt törökök nélkül Dorosenko a 12 000-es seregével, az orosz-kozák sereg pedig könnyedén szétverhette őket. 

Csak egy évvel később, 1677 júliusában törtek be a törökök Ukrajnába, de még ugyanabban az évben visszavonulásra kényszerültek. És itt abba is hagyom a történetet mert nagyon messzire vezetne.

Lényeg a lényeg, a "diplomáciai nyelvezet" nem mindig teljesen olyan, mint azt elképzelni szeretjük.

Források: -  http://toriblog.blog.hu/2009/07/23/a_zaporozsjei_kozakok_levelet_irnak_a_torok_szultannak

- Dmytro I. Yavornytsky (1895) History of the Zaporogian Cossacks, Vol. 2, pp. 517–518. St. Petersburg.

      Az első bejegyzésben már megtudtuk, hogy a világban mára már sokminden hibriddé vált, többek között a hadviselés is. Szó volt arról, hogy ebben mekkora nagy szerepe van a médiának, hiszen ahhoz, hogy egy háborút meg lehessen nyerni, az emberek szimpátiáját is meg kell nyerni. A régi propaganda technikák pedig ma is ugyanolyan jól működnek, viszont az internet és a közösségi oldalak használatának elterjedésével sokkal könnyebben tudnak érvényesülni.

Propaganda 2.0 – Az új kihívások kommunikációja

      Az internet mindennapivá válása előtti konfliktusokban legelőször még csak igen szűkös lehetőségek álltak propaganda szolgálatában. Először csak az újságírás, a plakátok és röplapok voltak jelen, amik a kommunikáció elég egysíkú csatornái. A rádió megjelenésével már szélesült ez a csatorna, hiszen az előadásmóddal, a különböző beszédtónusok és hanghatások használatával máris könnyebben lehetett közel kerülni az emberekhez. A televízió elterjedésével már vizuális ingerek is érték a befogadó közönséget, látványos és megvágott felvételek jelentek meg a minél erősebb hatás elérése érdekében. Emellett a globalizáció kezdetével már a nemzetközi lefedettség is megvalósult

      Aztán jött az internet. Mára már természetessé vált, hogy szinte mindenki használja, alapjogunknak tekintjük az internetelérést. Az online hírportálok elkezdték kiszorítani a hagyományos újságokat, naponta nézünk YouTube videókat és gyakran hallani, hogy aki nincs fenn Facebookon, az nem is létezik. A hírközlés multimédiás és interaktív lett, két kattintásba kerül hogy bárki tartalmat generálhasson és utána ezt terjeszteni kezdje. Így hihetetlen sebességgel tudnak terjedni a hírek a világ történéseiről – de az álhírek ugyanilyen gyorsak és egy-egy esemény más nézőpontból való közvetítésével változtatásával könnyűszerrel lehet az embereket manipulálni.

A tweetelés művészete – Három példa az elmúlt öt év konfliktusaiból

      Arab tavasz – A 2010-2011-ben több arab államban kirobbant kormányellenes tüntetéssorozat Tunéziában kezdődött. A résztvevők a Facebook és a Twitter felületein közvetítették a tüntetések állását, percről-percre lehetett követni és ezeket a közösségi oldalakon szerveződtek a demonstráló csapatok is. Könnyű volt rövid idő alatt sok embert elérni és aktuális információkkal tájékoztatni, ez pedig hatalmas tömegeket mozgatott meg.

      Euromaidan – Mind a 2013 novemberében kezdődött Euromaidan néven elhíresült demonstrációknak, mind az utána következő Kelet-Ukrajnai konfliktusnak fontos része volt a közösségi média. A tüntetők ezen keresztül kommunikáltak a világgal, később pedig a Luhanszki és Donyecki Népköztársaság szakadárjai is kihasználták ezeket a lehetőségeket, rengetek videót készítettek a háború menetéről, amiket Youtube-on közzétéve próbáltak népszerűséget szerezni.

      ISIS – Az Iszlám Állam terroristái már profin alkalmazzák az internet adta lehetőségeket. Itt tesznek közzé elborzasztó videókat a túszaik kivégzéséről, itt toboroznak tagokat és ezen keresztül adnak le fenyegető üzeneteket vagy vállalják a felelősséget a megtörtént terrorcselekményekért. Emellett napjainkban a terrorszervezetek pénzbeli támogatása és a feketepiac is már az interneten zajlik.

            Ezeknek a hátterét bővebben majd egy-egy bejegyzésben olvashatjátok, mert szeretném részletesebben, példákkal bemutatni, hogy melyik fél hogyan használja ki a számára adott lehetőségeket és eszközöket – a Facebookot, Twittert és YouTube-ot. A következő  bejegyzésekben szó lesz a „mém-háborúról” és a magyar helyzetről is, úgyhogy akit érdekelnek ezek, kövesse figyelemmel a Kibic-blogot! :)

A cikk a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozat előtt íródott. Az azóta felgyorsuló nemzetközi összefogásra és együttes csapásmérésekre, illetve az IS ezt követő pozícióváltására a cikk még nem reagál.

Mi is az „Iszlám Állam“? Honnan jöttek, és mik a céljaik? Hova lett minden politikus kétezres évek eleji mumusa, az Al-Kaida? Cikkemben az IS[1]-ről, tevékenységéről, és szervezetéről is megpróbálok röviden szót ejteni. A szervezet felépítése, működése és ideológiája, vagy akár az iszlám vallás vagy szélsőségeinek bemutatása egy-egy külön cikket érdemelnének, azonban most inkább csak egy kis betekintést szeretnék nyújtani a témába.

Ez valami ismeretlen, kalandos dolog…

Nem egészen, bár az igaz, hogy a terrorszervezet létrejöttének pontos körülményeiben a kutatók sincsenek azonos állásponton. Az elődszervezetek kialakulását a különböző elméletek körülbelül 1999 és 2005 közé teszik. Az viszont biztos, hogy egy iraki csoportjuk, amely leginkább a helyi viszonyok szétzilálására koncentrált, már 2006-ban megalakult. Az ő feladataik leginkább emberrablásokból, merényletekből, és úgy általában az állam szervezett müködésének megzavarásából állt. 2013 környékén aztán kiterjesztették tevékenységüket Szíriára is, amely nevükben is megjelent. 2014. júniusában aztán a szervezet vezetője Abu Bakr al-Bagdadi nagyot gondolt, és kihirdette a világméretű kalifátus létrehozásának célját: így lett a szervezet neve Iszlám Állam, miután kivették belőle a Szíriára es Irakra utaló szavakat. A kalifátus a világ minden muszlimja fölött vallási fennhatóságot követel, és a világ muszlimok által lakott régióinak jelentős részét fennhatósága alatt szeretné tartani. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa mellett még számos ország egységesen terrorszervezetté nyílvánította őket, még szervezettségük korai szakaszában.

Az Iszlám Állam által elfoglalt városok (pirossal), és az általuk felügyelt területek (szürkével), 2015 nyarán. Forrás: http://www.stuttgarter-nachrichten.de

De hol az Al-Kaida?

Ahogy növekedtek, egyre nagyobb szerepet vállaltak Szíriában az Assad-kormány ellenes felkelésekben. Még a radikálisok között is a legradikálisabbnak számítottak, emellett tagjaikat a többi lázadó csoporttól „csenték“. Rövidesen kaotikussá vált a helyzet , szakadást és vitákat okoztak, mígnem kezdték már lassan a térség addig legerősebb terrorszervezetét, az Al-Kaidát is hátráltatni. Gyengülni kezdett az Al-Kaida úgymond sziriai szárnya az an-Nuszra Front, vagy a Szabad Szíriai Hadsereg is. Ezen szervezetek sok harcosa átpártolt, vezetőiket likvidálták, és gyakoriak voltak az egymásközti fegyveres összecsapások is. Ettől még persze az Al-Kaida létezik, de éppen pozíciót cserélni látszik a két szervezet: Az Al-Kaida fokozatosan visszaszorul a nemzetközi terrorizmus színteréről (amelyet azért minden erejével igyekszik megtartani, lásd Charlie Hebdo ellenes merényleteiket), míg az IS egyre véresebb akciókat szervez immáron európai polgárok ellen, nem ritkán Európa területén is.

Szervezettség, ideológia? – Mikor-hogy

A terrorszervezet harcosai még a Szíriai terjeszkedés előtt leginkább iraki szélsőségesek voltak. A szíriai szerepvállalással azonban rohamosan nőni kezdett a külföldi harcosaik száma is, napjainkban pedig nem ritka az sem, hogy egy-egy európai vagy amerikai állampolgár csatlakozzon hozzájuk. Sokuk fiatal, akik otthon nem voltak képesek beilleszkedni, ezért könnyen fanatizálódhatnak. Az IS szabályzata nem túl konzekvens a szövetségesi témában (sem): az iraki szárny még a nem iszlám erőkkel együttműködést is megengedi, a szíriai viszont ezért hitehagyással vádolja azt, aki ilyesmivel próbálkozik. Ideológiájuk hasonló az Al-Kaidáéhoz, mégis úgy tűnik, az IS jobban formálja katonai céljai érdekében a szabályait. Gond nélkül válhat például valaki hitetlenné szemükben, ha ez áll aktuális érdekükben.

Alapelvük a fegyelem, ez hatja át leginkább az egész működést. Minden parancs legfelülről indul lefelé, nincsenek egyéni kezdeményezések vagy magánakciók, a békés lakosság félelemben tartása, a rablás és a brutalitás viszont pénzjutalmat ér. Az ideológiát és a pénzt a vezetőtől, azaz a Kalifától kapják, az egészet egy szoros egymásrautaltság jellemzi. Ideológiai alapjuk a Salafi dzsihádizmus, amelynek lényege, hogy csak egy törvényes hatóság tudja felvállalni a dzsihád vezetését, valamint, az iszlám társadalom "megtisztítását". Ennek a hatóságnak tartják ők magukat, és most eszerint cselekszenek.

A Baalshamin-templom megsemmisítése 2015. augusztus 25-én, Palmyrában. Fotó: © Social Media/Reuters

Az egyéni harcosok személyes, morális felelősségét sokszor felmenti saját maguk számára az a tudat, hogy a jó, a hit érdekében cselekszenek, ez vezeti őket a harcok során, ami miatt egészen elvakulttá, fanatikussá válhatnak, hiszen csak a cél lebeg a szemük előtt: az iszlám teljes megtisztítása a „hitetlenektől“, és egy kalifátus létrehozása ilyen, kizárólag vallásilag és erkölcsileg „megfelelő“ emberekkel. Ez a felsőbbrendűségi érzés bármilyen cselekedetüket szentesítheti, így lényegében az ellenfeleikkel bármit megtesznek, amely tetteket aztán egyben fel is használnak a világ megrémisztésére, erejük propagálására, gondoljunk csak a lefejezéses-véres fenyegető videóikra, amelyeket előszeretettel tesznek közzé az interneten. Ez a gondolkodásmód azonban táplálja a köztük levő összetartást és együttműködést, hiszen a hatalom minden szinjte megkaphatja azt, amire vágyik.

Jól felépített rendszer – de miből él?

Bűnözésből. Leginkább. A morális szabályokat teljesen felrúgva, nagyjából mindenféle törvényellenes cselekedetből, kicsit a maffiaszervezetekhez hasonlóan. Aztán a pénzt visszaforgatják a harcokra. Olajkereskedelem, bankrablás, szervkereskedelem, gépjárműlopás, emberrablás, védelmi díjak, csak néhány példa. Komoly kábítószer-csempész hálózatot is működtetnek, leginkább az afgán heroint szokták Európába juttatni. Az utóbbi időben pedig igyekeznek a menekülőkből is hasznot húzni, egy-egy családot készek akár Törökországba is elutaztatni néhány ezer dollárért. Hadi eszközeiket ezekből a pénzekből tudják finanszírozni, de nagyobb mennyiségben inkább  a hadiraktárak elleni támadásaik során szerzik be őket. A nagyjából 90ezer km² (Magyarország területe: 93000km²...) általuk részleges vagy teljes felügyelet alatt tartott területre, és 10 millió emberre nagyjából 2 milliárd dollár kiadás jut (2015).

Fotó: ©Reuters

Akkor mi lesz?

Az Iszlám Állam egyik oldalról erősnek, és befolyásosnak próbálja magát mutatni, de másik oldalról azért sok belső probléma és konfliktus feszíti. Egy valódi megoldás Irak és Szíria belső rendjének helyreállítása lenne, ahol elvesztené pozícióját a szervezet. Nem egyszerű viszont a nemzetközi koalíció felállítása, hiszen minden szereplő különböző, saját érdekei szerint igyekszik cselekedni: a problémát pedig még komplexebbé teszi Oroszország friss beavatkozása, ezzel pedig nagyon megkeverték most a paklit. A lényeg, hogy ha egy országban sikerül fenntartani a rendet, a kormány a helyén, és rendelkezik is tényleges hatalommal az adott állam területén, akkor ott az Iszlám Állam nem juthat egykönnyen fontosabb szerephez. Röviden tehát a kulcs az adott régió biztonságának fenntartásában rejlik: mint mindig.

[1] ISIS/ISIL/Daesh/IS/IÁ? – A sokszoros névváltoztatás, illetve nyelvi különbségek miatt létezik ennyi elnevezése, és természetesen nem egy, az eredeti fogalomnak megfelelő államként kell elképzelni, ez csupán a szervezet neve.

Az elmúlt néhány évben sokszor hallani a hibrid kifejzést. Legyen az autó, kórokozó vagy hadviselés: minden „hibriddé vált“. Cikkemben most a hibrid hadviselést fogom bemutatni, és egy kis betekintést nyújtani abba, miért is okoz akkora kihívást az ezzel szemben való fellépés.
 

Egyáltalán miért jött létre egy kevésbé konvencionális hadviselésforma?
 

Ez csupán a hadviselés módjának alkalmazkodása a megváltozott geopolitikai helyzethez. Egyébként a hibrid hadviselés eszközeit, ha nem is mai értelemben, már az Orosz Birodalom idejében is előszeretettel alkalmazták egyéb államok meggyengítésére, hogy majd ott nagyobb befolyásra tehessenek szert. De emellett számos történelmi példa akad, amelyek lépésről-lépésre segítették a mai formájának kialakulását. A hibrid hadviselés eszközeinek első feltűnése jelenkori értelmükben 2006 körülre, a libanoni háború időszakára tehetők.

Haret Hreyk, 2006. augusztus 25., Fotó: ©2006 Derek Henry Flood

A bipoláris világrend összeomlása (azaz a két szuperhatalom –az USA és a Szovjetunió - és ezek világnézeteinek versengése a negyvenes évek végétől egészen a vasfüggöny lehullásáig) egy teljesen új helyzetet teremtett a világpolitikában. A sakkjátszmából végtére is kiesett/kilépett az egyik szereplő, de nem volt más, aki a helyére léphetne. Eközben az előtte eltelt évtizedekben folyamatosan függetlenné váló gyarmatok helyén stabil és kevésbé stabil, új államok jöttek létre. Ez magában hordozta konfliktusok kialakulásának lehetőségét. Folyamatosan kerültek előtérbe a nem állami szereplők (terrorszervezetek, felkelőcsoportok, stb), és jutottak egyre nagyobb szerephez, azáltal, hogy az adott ország elégedetlenjeit szólították meg. Őket pedig nem volt nehéz: mint ahogy általában ilyenkor, a frissen létrejövő országokban az eufóriát hamar a kiábrándultság váltotta fel. Ha ehhez adódik egy gazdasági gyengélkedés, szárazság, túlnépesedés, vagy az előzőleg a gyarmatósító által elnyomott, ám nagyon is jelenlevő problémák felbukkanása, a következmény hamar láthatóvá válik. Polgárháborúk alakulhatnak ki, az elégedetlenkedők pedig új hatalom kezébe szeretnék adni országuk sorsát. Akik bizony valószínüleg már nem állami szereplők lesznek, mivel többségében ezen országokban nem működött/működik jól a demokratikus rendszer, nincs (vagy nagyon gyenge) az állami vezetés parlamentáris alternatívája.
 

Messzire mentünk – Hova vezet ez?
 

Egyszerűen: az úgynevezett 4. generációs hadviselés formáinak megjelenéséhez.

Érthetően: kicsit megfordult a játszma. A hatalomért versengők már nem csak a hatalmat kell, hogy megszerezzék, hanem az emberek kegyeit is. Minnél több a támogatójuk, annál legitimebbnek tűnhetnek,  ezáltal pedig sikeresebben tüntethetik fel magukat a hatalom jogos követelőjeként. Ha megnézzük például a 2014-es évben folyamatban lévő háborúkat és válságokat, láthatjuk, hogy ezek túlnyomó többsége nem államok közötti konfliktus: vagy polgárháború vagy helyi/regionális konfliktus. Ezek természetesen az adott régióban is borzasztó pusztítást és szenvedést képesek okozni, mégis a lakosság sokkal kisebb részét érintik közvetlenül, mint a régi, nagy, államok közötti háborúk. Itt már nem működnek az egész lakosságot megmozgató szólamok, például, hogy „Csatlakozz, mert a hazádnak szüksége van rád!“. Vagyis, ha úgy vesszük nagyon is működnek, csak modernebb értelemben: az új cél az emberek befolyásolása, az információk fegyverként való felhasználása, vagy a társadalom polarizálása.

Az internet például megfelelő terep ehhez: befolyásolt weboldalak, fizetett kommentelők, propagandavideók: elárasztják velük a célközönséget. Ha pedig nem hiszed el? Akkor nem is szereted igazán a hazádat. Komoly nyomásgyakorlási potenciál van ezekben az eszközökben. Egy egész társadalom mindenképpen megosztható velük, de ahogy láthatjuk talán egy egész világ is. Vitákat generál, és már egyáltalán nem lesz olyan egyértelmű, kinek is van „igaza” az adott konfliktusban, ki milyen szerepet játszik, vagy mi a tényleges célja. Ezen hatalomra törő csoportok a fejlett technológiákat innovatívan alkalmazzák: a Twitter, a Facebook, és a Youtube is megkerülhetetlenné vált: az átlagpolgárnak pedig egy feladata maradt: tegyen igazságot, és határozza el magát az egyik oldal mellett. Lehetőleg amellett, aki tényleg a hazáját képviseli.

Kép: ©Aarons Werken

Az információs hadviselés persze csak egy része az egész hadműveletnek: a konfliktusok tartós fenntartása az ellenség politikai akaratának megtörésére éppen úgy fontos szerepet kap, mint a bűnőzés, és terrorista merényletek végrehajtása (Nem feltétlenül csak a szó gyakran használt értelmében vett terrorista akciókra gondolok itt, hanem az állam rendje ellen elkövetett bármilyen erőszakos cselekményre.) Ezzel hosszútávon biztosítottá válik az adott állam instabilitása, ami indokolttá teszi a nem állami szereplők fennmaradását, vagy esetleg a háború megfordítására segíthet időt nyerni.

És akkor még csak a fenyegetések egy részéről beszéltem.
 

Védekezés? – Támadás!
 

Lehetséges megoldások persze vannak. Az, hogy a hibrid fenyegetések teljes spektrumára kell manapság felkészülni szinte klisé. De mi ellen készülnénk fel, ha annak a valaminek igazából kézzelfogható definíciója sincs? Nehéz beleírni a könyvekbe, nem lehetséges megtanítani a konkrét, helyes ellenlépéseket. Van néhány fontos pont, amelyeket azonban igyekeznek beépíteni a mindenkori ellenstratégiába: ilyen például az ellenség terveinek korai feltérképezése, vagy a lakosság „elleninformációval” való ellátása vagy ellenőrzése. Ez azonban nehéz: a lassú döntéshozatal, rugalmatlanság, és az innovációk hiánya mind-mind hátráltatja egy igazi módszer létrejöttét, amely megfelelő kihívója lenne az ilyen típusú hibrid támadásoknak. Tehát egyelőre úgy néz ki, jobb ötlet a hibridségre hibridséggel válaszolni, és az összes szereplőnek felkészítenie hadseregét az ilyen típusú kihívásokra, mert a közeljövőben nem várható a „visszaállás” a konvencionálisan vívott háborúkra.